Hirdetések évközi idő 21. vasárnapján

A közelmúltban elhunyt, egykor Pozsonyban is működő Vladimír Filo püspök atyáért holnap, hétfőn délelőtt 10 órakor mutatnak be gyászmisét a nagyszombati Keresztelő Szent János Székesegyházban. A temetési misére és szertartásra szülőfalujában, a galántai járásban fekvő Gány községben holnap délután 15 órakor kerül sor. Imádkozzunk lelki üdvéért!

*

Az ifjúságot, köztük a bérmálkozásra készülőket kerékpártúrára hívom augusztus 25-én, kedden. Találkozás délelőtt 9 órakor a Szent Márton Székesegyház bejáratánál, hazaérkezés az esti órákban. Kérem, hogy az érdeklődők hozzák magukkal személyigazolványukat vagy útlevelüket, egészségügyi kártyájukat, élelmet és ivóvizet, sisakot és reflexmellényt.

Bővebben: Hirdetések évközi idő 21. vasárnapján

Hirdetések évközi idő 19. és 20. hetére

Augusztus 15-én, szombaton Szűz Mária mennybevételét fogjuk ünnepelni. Nagyboldogasszony főünnepe parancsolt ünnep, tehát a szentmisén való részvétel – csakúgy, mint vasárnap – lelkiismeretben kötelez. Magyar nyelvű szentmisére az óvárosban a ferences templomban kerül sor reggel 8 órakor.

*

Augusztus 20-án, csütörtökön, Szent István király ünnepén amagyar nyelvű ünnepi szentmise este 17 órai kezdettel a Szent Márton Székesegyházban lesz bemutatva. Előtte, 16:45-től a litániát fogjuk imádkozni. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket, s kérjük, ajánlják a helyi és környékbeli ismerőseik figyelmébe is ezt az ünnepi alkalmat. Ezen a napon a ferences templomban az este 18 órai szentmise elmarad.

Bővebben: Hirdetések évközi idő 19. és 20. hetére

Hirdetések évközi idő 17. és 18. hetére

Július 27-31. között kerül sor a közösségünk fiataljai által szervezett gyermek- és ifjúsági táborra Jókán. A program hétfőn reggel 8 órakor szentmisével kezdődik itt a ferences templomban és pénteken az este 18 órai szentmisével szintén itt fejeződik majd be. Buzdítjuk a táborozók családtagjait és minden kedves hívőt a részvételre az említett szentmiséken. Valamint kérjük, hogy imáikkal is kísérjék a táborozókat!

*

Betegellátás és temetés esetén kérem, hogy a hét folyamán (július 27-31.) a pozsonypüspöki plébániához forduljanak, utána pedig engem hívhatnak a +421 911 912 410-es számon.

Bővebben: Hirdetések évközi idő 17. és 18. hetére

Hirdetések évközi idő 15. és 16. hetére

Ma délben indulunk a közösségi szabadságra Bártfafürdőre. A találkozás 11:30-kor lesz a fővasútállomáson. További részletes információk a faliújságunkra kifüggesztett szórólapon olvashatóak, amelyből az érintettek vihetnek magukkal. Szombaton, július 18-án este érkezünk haza.

*

Betegellátás és temetés esetén kérem, hogy az egész hét folyamán (július 13-18.) a helyettesítő lelkiatyákhoz forduljanak a hétköznapi szentmisék előtt vagy után, utána pedig engem hívhatnak a +421 911 912 410-es számon.

Bővebben: Hirdetések évközi idő 15. és 16. hetére

Hirdetések évközi idő 14. vasárnapján

Szeretném megkérni közösségünk gazdasági tanácsának tagjait, hogy a mai szentmise után maradjanak itt egy megbeszélésre.

*

A közösségi szabadságra Bártfafürdőre jövő vasárnap indulunk. A találkozás 11:30-kor lesz a fővasútállomáson. További részletes információk a faliújságunkra kifüggesztett szórólapon olvashatóak, amelyből az érintettek vihetnek magukkal.

Bővebben: Hirdetések évközi idő 14. vasárnapján

Hirdetések évközi idő 13. vasárnapján

A mai szentmisét követően a nyári szünidő előtti utolsó kávézásra kerül sor a refektóriumban. A kávézás alkalmával lehetőségük nyílik adományaikkal támogatni a közösség nyári gyermek- és ifjúsági táborát, amelyet július utolsó hetében Jókán fogunk tartani, amelyre jelentkezési lap még a faliújságról vihető. Előre is hálásan köszönjük támogatásukat!

*

Kérjük, hogy akik jelentkeztek a bártfai szabadságra, a vonatjegyek megvásárlása végett kölcsönözzék a különféle utazási kedvezményre szolgáló igazolványaikat Varga Máriának vagy Vician Líviának.

Bővebben: Hirdetések évközi idő 13. vasárnapján

29. oldal / 35