Hirdetések 2016. március 27-én

Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik a nagyböjt, nagyhét és húsvéti ünnepek alatt bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy mint közösség is tevékenyen és méltóképpen éljük át ezt az időszakot! Külön köszönöm a ministránsok szolgálatát, a kántorok közreműködését, az énekkarnak és vezetőjüknek a sok gyakorlást és bekapcsolódásukat az ünnepi liturgiába, köszönet a felolvasóknak, a keresztutak előimádkozóinak, a segítőknek, akik a háttérben munkálkodtak, valamint ferences testvéreknek!

*

Holnap, húsvéthétfőn reggel 8 órakor lesz itt a ferences templomban szentmise.

Bővebben: Hirdetések 2016. március 27-én

Hirdetések 2016. március 20-án

A mai nappal kezdetét veszi a Nagyhét. A szentmisék itt a ferences templomban hétfőn, kedden és szerdán a szokott időben lesznek a hétköznapi miserend szerint. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora emlékmiséje 17 órakor kezdődik. Nagypénteken, Urunk kereszthalálára emlékezve a szertartás 17 órától lesz. Szombaton szintén 17 órakor kezdjük ünnepelni húsvét vigíliáját. Húsvétvasárnap a vasárnapi miserend szerint délelőtt 9 órakor lesz az ünnepi szentmise.

*

A Duna utcai iskolában holnap, hétfőn 14 órától lesz szentgyónási lehetőség a tanulóknak és diákoknak.

Bővebben: Hirdetések 2016. március 20-án

Hirdetések 2016. március 13-án

A mai gyerekmise után „kávéház” lesz a refektóriumban. A misenaplóba ragasztandó matricákat és az újabb megoldandó feladatokat a Rozália-kápolnában vehetik át a gyerekek.

*

Múlt szerdán a Duna utcai magyar gimnázium három csapata vett részt a bibliaversenyen Somorján. Mindhárom csapat sikeresen továbbjutott az országos döntőre, amelyre április 13-án kerül sor Ipolyságon. Gratulálunk a diákoknak!

Bővebben: Hirdetések 2016. március 13-án

Hirdetések 2016. február 21-én

A félszáz jelentkezővel együtt ma indulunk a közösségi sítúrára Zuberecre, ahonnan szombaton jövünk vissza Pozsonyba. A sítúra ideje alatt többek között pannonhalmi bencés szerzetesek fognak helyettesíteni. Szerdától szombatig Ontkó Henrik OSB és Juhász-Laczik Albin OSB atyák, a pannonhalmi bencés gimnázium tanárai fogják a magyar szentmiséket bemutatni itt, a ferences templomban. Buzdítom a kedves híveket, hogy a vendég atyák szentbeszédeinek meghallgatása által is tudatosítsák nagyböjt kegyelmi idejének lelki megújulást szolgáló lehetőségét.

*

Nagyböjt péntekjein idén is 17:30-tól imádkozzuk a keresztutat itt, a ferences templomban. Köszönöm, hogy múlt pénteken a ministránsok előimádkozták az idei második keresztúti ájtatosságot, felajánlva papi hivatásokért. A következő pénteki keresztutat a helyi kispapok fogják előimádkozni. Kérem, minél többen vegyünk részt a közös keresztút-végzésben!

Bővebben: Hirdetések 2016. február 21-én

25. oldal / 35