:

Hirdetések évközi idő 21. vasárnapján

A közelmúltban elhunyt, egykor Pozsonyban is működő Vladimír Filo püspök atyáért holnap, hétfőn délelőtt 10 órakor mutatnak be gyászmisét a nagyszombati Keresztelő Szent János Székesegyházban. A temetési misére és szertartásra szülőfalujában, a galántai járásban fekvő Gány községben holnap délután 15 órakor kerül sor. Imádkozzunk lelki üdvéért!

*

Az ifjúságot, köztük a bérmálkozásra készülőket kerékpártúrára hívom augusztus 25-én, kedden. Találkozás délelőtt 9 órakor a Szent Márton Székesegyház bejáratánál, hazaérkezés az esti órákban. Kérem, hogy az érdeklődők hozzák magukkal személyigazolványukat vagy útlevelüket, egészségügyi kártyájukat, élelmet és ivóvizet, sisakot és reflexmellényt.

*

Jövő vasárnap a szentmisét Kubovics Konrád atyáért ajánljuk fel halálának második évfordulója lakalmából.

*

Ugyancsak a jövő vasárnapi szentmise keretében hálát adunk Istennek az új kenyérért. Kenyér megáldásra kerül majd sor.

*

Szeretném előzetesen felhívni a kedves hívek figyelmét az előttünk álló vasárnapok programjaira:

- Szeptember 6-án a Veni Sancte szentmise keretében a Szentlélek ajándékait fogjuk kérni a kezdődő új iskolaév alkalmából. Szeretettel hívom a gyerekeket, fiatalokat, szülőket és pedagógusokat!

- Szeptember 13-án a délelőtti szentmise keretében a bérmálás szentségének kiszolgáltatására kerül sor itt a ferences templomban. Kérem, kísérjék imáikkal a bérmálkozásra készülő fiatalokat, különösképpen azokat a konkrét személyeket, akiknek nevét kihúzták. Majd a bérmálás szertartása után lehetőség lesz a refektóriumban tovább ünnepelni a püspök atyával és a bérmálkozókkal, ahol személyesen is gratulálhatnak azoknak, akiket az előkészület ideje alatt imáikkal segítettek. A bérmálkozókkal e héten pénteken találkozom a szentmise után.

- Szeptember 20-án Pozsonyban kerül sor a „Menetelés az életért” rendezvényre, amellyel meggyőződésünket fejezhetjük ki az élet védelme mellett a foganás pillanatától a természetes halálig. A menetelés Pozsony utcáin délután fél háromkor kezdődik majd. A hivatalos program keretén belül itt a ferences templomban lesz a Pozsonyba érkező magyar hívek számára közös magyar nyelvű szentmise, a szokott időben délelőtt 9 órakor. A szentmise főcelebránsa Haľko József püspök atya lesz.

*

Buzdítani szeretném a kedves híveket a jelentkezésre a teológiai, filozófiai és szentírástudományi ismeretek elmélyítésére szolgáló szabadegyetemre, amely első alkalommal indul magyar nyelven itt a szomszédos egyetemen a jezsuitáknál. Negyven éven felüli, érettségi vizsgával rendelkező személyek jelentkezését várják. Ősztől kezdődően az iskolaév folyamán hat szombaton lesznek az előadások megtartva a budapesti Sapientia vendégtanárai által. Jelentkezési lap a faliújságról vihető.

*

A vasárnapi lektorok és zsoltárosok beosztása egészen októberig a faliújságon vagy honlapunkon tekinthető meg.

*

Betegellátás és temetés esetén kérem, az alábbi számon hívjanak: +421 911 912 410, vagy a szentmisék előtt ill. után keressenek személyesen.

*

Szép hetet kívánok közösségünk minden tagjának!

 

2015. augusztus 23.                                                   Tamás atya