Anyagi „gazdagodásunk” 2019-ben

Az évvégi számadás és hálaadás alkalmával, amikor a sok-sok lelki program, közös élmény és közöségépítő rendezvény kerül szóba, most szeretnénk egy-két fontos anyagi előrelépésre is felfigyelni, amelyekre épp azért volt és van szükség, hogy zökkenőmentesen, színvonalasan, még inkább elősegítsük közösségünk életét.

Bővebben: Anyagi „gazdagodásunk” 2019-ben

Idén Pozsonyból indult útjára a Felvidéken a Betlehemi Békeláng

A pozsonyi 3. sz. Kiskárpátok Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat tagjai hozták el a Felvidékre a Betlehemi Békelángot a szomszédos Ausztriából, amit a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség központi lángátadó ünnepségén a pozsonyi ferences templomban adtak tovább advent harmadik vasárnapján.

Bővebben: Idén Pozsonyból indult útjára a Felvidéken a Betlehemi Békeláng

Székesfehérváron jártunk

Egy szép őszi szombaton, október 26-án, közösségünk apraja s nagyja, főként gyermekes családok és őket kísérő nagyszülők, egy egész autóbusznyi csapat Székesfehérvárra, a magyar történelem szempontjából különösképpen fontos városba kirándult. Közösségépítő programunk első része egy meghitt szentmise volt a Prohászka-templomban, amit a családokért ajánlottunk fel – kérve Mária, Magyarok Nagyasszonya, Családok Királynéja, illetve az első magyar szent család: István, Gizella és Imre égi közbenjárását közösségünk családjaiért. A mise és a templom megtekintése után Kaszap István sírjához mentünk. Megismerkedtünk élettörténetével, imádkoztunk közbenjárásáért ifjúságunkért.

Bővebben: Székesfehérváron jártunk

Magyarok Nagyasszonyát köszöntöttük Pozsonyban

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepe évről-évre jelentős napként kerül megünneplésre a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösségben. Öt évvel ezelőtt ezen az ünnepen indult el a közösség honlapja, a pozsonyikatolikusok.sk, amelyen számos időszerű hír, hetente friss hirdetések, a Krónika rovatban pedig a már lezajlott eseményekről szóló képes beszámolók olvashatók. Ugyancsak október 8-án alakult az egyik évben az ifjúsági rózsafüzér-csoport, tavaly pedig ehhez az ünnephez kapcsolódóan került megáldásra és nyitotta meg kapuit az új Közösségi Ház, amely a templomon kívüli sok-sok programnak és találkozónak szolgál rendszeres helyszínéül. Az idei október 8-án a Pozsony-Ligetfalun található Szent Janssen Arnold tiszteletére szentelt verbita templomban gyűltek össze közös imára a pozsonyi magyar hívek. 

Bővebben: Magyarok Nagyasszonyát köszöntöttük Pozsonyban

1. oldal / 3