Hirdetések (2017.12.3.)

Köszönet a pénteki koszorúkészítésért és a tegnapi budapesti kirándulásért, köszönet továbbá a misén közreműködő székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórusnak. Ma délután 16 órakor a pozsonypüspöki plébániatemplomban a galántai Kodály Zoltán Daloskör adventi hangversenyére kerül sor.

Az idei adventben három alkalommal lesz magyar roráté mise, mégpedig hétfőnként reggel 6-kor. Tehát már holnap reggel várjuk az első rorátéra a kedves híveket, hozhatnak magukkal mécsest. Aki a gyertyák, mécsesek előkészítésében szeretne segíteni, még a mai mise után jelezze segítő szándékát a sekrestyében a ferences testvéreknek. A hajnali mise után a ministránsokat és iskolába indulókat közös reggelire hívom a Koronába.

Holnap este Eugenio Becchetti, az assisi bazilika főorgonistája ad koncertet templomunkban „Boldog titok” címmel 18 órai kezdettel. A rendezvény ingyenes, szervezője a Pozsonyi Olasz Intézet.

Holnaptól egészen péntekig, délutánonként 15 és 17:30 között a Korona társalgóban Teréz anya pozsonyligetfalui nővérei számára gyűjtünk tartósélelmiszert, akik sok magyar rászorulóról is gondoskodnak városunkban. Az adományokat előre is köszönjük! Közben a Koronában ajándék-vásár is nyílt, kérjük, hogy a saját kezűleg készített ajándéktárgyak megvásárlásával támogassák közösségünk májusi Anyák-napi ünnepségének megszervezését.

Szerdán este 18-kor Bellovics Gábor jezsuita atya lesz a vendégünk, aki újmisét mutat be templomunkban. Várjuk a kedves híveket. Mise után az egyetemisták számára Taizé-i est lesz a Koronában. Kérem az egyetemisták részvételét és hogy kortársaikat is szólítsák meg.

A ferencesek kérésére csütörtökön, december 7-én kivételesen nem este, hanem reggel 8-tól lesz itt magyar szentmise.

Pénteken, december 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának a főünnepe lesz, parancsolt ünnep. A magyar mise a szokott időben, 18 órakor kezdődik majd itt, a ferenceseknél.

Az elsőáldozásra készülők katekézise szombaton 9 órakor lesz a Korona társalgóban. Még lehet bérmálkozási jelentkezési lapot kérni személyesen tőlem.

Jövő vasárnap diákmise lesz. Kérem, hogy a gyerekek hozzák magukkal rajzukat vagy egyéb alkotásukat Szent Miklós püspökről, illetve egy ajándékot, kedvelt édességet, amiről lemondanak Mikulás-csomagjukból. Ezeket a gyerekek által megosztott ajándékokat erdélyi szegénysorsú gyerekekhez fogjuk eljuttatni. A diákmise után kávéház lesz, ahol naptárak, könyvek, foglalkoztató füzetek lesznek kaphatók.

Előzetesen szeretném kérni, hogy majd december 11-én, amikor Zvolenský érsek atya és Székely János püspök atya együtt misézik a dómban, minél többen vegyünk részt a jelentős eseményen.

Éljük át lelkesen elejétől kezdve az új egyházi évet és az idei adventet. Buzdítom a családokat a „Szállást keres a Szent Család – a pozsonyi családokban is” elnevezésű kezdeményezéssel is értékesebbé tenni a családi ünnepvárást, illetve közösségünk minden korosztályát meghívok az „Adventi ABC” feladatainak végzésére!

Hirdetések (2017.11.26.)

Ma Krisztus Király főünnepén elmondjuk a felajánló imát, amivel teljes búcsút is nyerhetünk. Köszönet mindazoknak, akik részt vettek a tegnapi szabadegyetemen és az esti szentségimádáson, illetve akik a múlt hétvégén a Kék-templomba és a nagyszombati magyar búcsúra eljöttek.

A mise után a refektóriumban „kávéház” lesz, ahol naptárak, könyvek, karácsonyi üdvözlőlapok, a gyerekek számára pedig adventi foglalkoztató füzetek, kifestők lesznek kaphatók.

Pénteken elsőpéntek, szombaton elsőszombat – a reggeli mise előtt a rózsafüzér újabb papi hivatásokért lesz felajánlva.

Pénteken délután 15:30 órai kezdettel a Korona társalgóban immár hagyományosan adventi koszorúk készítésére kerül sor. Az idei évben a hozzávalókat és a gyertyákat a szervezők biztosítják, nem kell értük fizetni. Kérjük a gyerekeket szüleikkel együtt, hogy minél többen kapcsolódjanak be a közös programba és jöjjenek elkészíteni családjuk adventi koszorúját, s ugyanúgy buzdítjuk az ifjúságot is, hogy saját családjuk mellett esetleg az általuk látogatott idősek számára is készítsenek egy-egy koszorút, látogatásuk alkalmával nekik ajándékozva azt. Az adventi koszorúk megáldására advent első vasárnapján a magyar misék keretében kerül sor. Kérjük majd az oltár előtt elhelyezni az áldásra elhozott koszorúkat. Pénteken a koszorúkészítéskor az ajándék-vásár is kezdetét veszi a Koronában.

Szombaton a kisgyerekes családok kirándulására az autóbusz a Quo Vadis Ház elől indul 9 órakor. Kérjük a pontosságot, illetve a biztosítás egyéni intézését. Ne felejtsenek el egészségügyi kártyát, valamint érvényes útlevelet vagy személyigazolványt hozni, a gyerekek útleveléről se feledkezzenek el.

A jövő vasárnapi misén a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus is közreműködik majd. A további adventi programokról, az „Adventi ABC-ről” a szórólapon, a honlapon illetve a faliújságon tájékozódhatnak.

A faliújságon megtalálható a lektorok és zsoltárosok újabb beosztása a következő hetekre.

Néhány önkéntes segítségét szeretném kérni, akik szívesen besegítenek Varga Máriának a pénteki koszorúkészítés lebonyolításában, továbbá akik a vasárnapi mise után a Korona társalgóban rövid megvendégelést készítenének elő a vendégénekkar tagjainak, illetve akik advent első hetében délutánonként a Korona társalgóban átvennék a Teréz anya nővéreinek gyűjtött élelmiszeradományokat. Előre is köszönöm!

A héten Rómában leszek, a környékbeli lelkiatyák fognak helyettesíteni. Temetés, gyóntatás vagy betegellátás esetén is hozzájuk forduljanak.

Hirdetések (2017.11.19.)

Ma van a Szegények Világnapja. Ferenc pápa kérésére első alkalommal tartja az Egyház ezt a világnapot.

Ma este 18-kor a Kék-templomban tartjuk Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét.

Szerdán Taizé-i énekekkel kísért mise lesz, utána e lelkiségről hallhatnak a fiatalok a Koronában.

Pénteken délután az óvodáskorúak hittanos foglalkozására várják a kisgyerekeket a Koronába.

Szombaton, november 25-én újra Szabadegyetem. Reggel a ferenceseknél nem lesz magyar mise, helyette 8:30-kor a jezsuita templomban kezdődik misével a tanulmányi nap programja.

Szombaton a 2020-as budapesti eucharisztikus kongresszusra készülve 17 és 18 óra között szentségimádásra buzdítják a szervezők a kedves híveket. Aki teheti, kapcsolódjon be a kezdeményezésbe, s bármelyik templomba betérve találjon időt az Úr előtt fohászkodni, engesztelni és kérni. A ferences templomban is alkalom lesz közösen imádkozni az Oltáriszentség előtt 17 órai kezdettel. IDE kattintva lehetséges bejelentkezni és a saját e-mail cím segítségével további személyeket is bejelenteni.

Vasárnap Krisztus Király főünnepe lesz, az egyházi év utolsó vasárnapja. A jövő vasárnapi mise után kávéházra kerül sor, kérjük a segítséget az előkészületben és elrakodásban, valamint a sütésben.

A jövő heti kávézás keretében a refektóriumban naptárak lesznek kaphatók a 2018-as évre, valamint a gyerekeknek adventi foglalkoztató füzetek, illetve rózsafüzérek és könyvek minden korosztály számára.

Jövő vasárnap zárul a határidő bejelentkezni a tavaszi szünet idejére tervezett közösségi sítúrára, valamint bejelenteni az idei jubilánsokat és jubiláló házaspárokat.

Hirdetések (2017.11.12.)

Hétfőn, november 13-án a magyar szentek és boldogok emléknapja lesz.

Szerdán 19 órakor ismét "Ima-iskola" a Koronában, várjuk az egyetemista korú fiataloktat!

Szombaton közösen zarándokolhatunk a nagyszombati Könnyező Szűzanya magyar búcsújára. A pozsonyi fővasútállomásról 9:55-kor induló gyorsvonattal mennénk, amire mindenki egyénileg vásárolhatja meg a jegyet, kihasználva az esetleges kedvezmény-lehetőségét. Az ünnepi mise 11:30-kor kezdődik, főcelebránsa Dr. Veres András győri megyéspüspök lesz. Hazautazás a délutáni órákban tervezett, Nagyszombatból 14:57-kor indul gyorsvonat.

Vasárnap tartjuk Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét. Az esti mise a Virágvölgyi templomban elmarad, helyette 18 órakor a Kék-templomban tartjuk az ünnepi szentmisét, amelynek főcelebránsa Ft. Nagy András atya lesz. A helyi Ferences Világi Rend tagjainak vezetésével szeretnénk a szentmise után rövid agapét szervezni a Kék-templom előtt, kérjük a kedves hívek segítségét is. Az agapéra szánt sós és édes süteményeket délután 16 és 16:30 között lehet majd bevinni a Duna utcai magyar iskola ebédlőjébe.

A mai mise után „kávéház” lesz a refektóriumban, ahol megvásárolhatják a Böjte Csaba atyáról megjelent könyvet, amivel az ő gyermekgondozó munkáját is támogatják. A 12 euróba kerülő könyv akár szép ajándék is lehet valakik számára.

Kérem a gyerekeket, hogy a Rozália-kápolnába jöjjenek az újabb matricákért, illetve az elsőáldozásra készülők hozzák a kápolnába misenaplójukat.

Jelentkezési lap lesz kérhető tőlem a refektóriumban a 2019 őszére tervezett magyar nyelvű bérmálkozásra. A legalább hatodik osztályt látogató hittanos fiatalokat kérem, hogy személyesen jöjjenek a jelentkezési lapot átvenni, és majd ugyanúgy személyesen, nálam szíveskedjenek kitöltve, a keresztlevéllel együtt leadni.

Decemberben szeretnénk együtt imádkozni közösségünk idei évben jubiláló tagjaiért és gratulálni nekik. Kérem, hogy november 26-ig szíveskedjenek bediktálni nálam azok nevét, akik közösségünkből a 2017-es év során töltötték vagy töltik be 50., 60., 70., 75., 80, 85., 90., 95. vagy további születésnapjukat, illetve azon házaspárokat, akik ebben a kalendáriumi évben emlékeznek szentségi házasságkötésük 25., 30., 40., 50., 60. vagy 65. évfordulójára. Lehet személyesen jelentkezni, vagy mást bejelenteni, s ne feledkezzünk el a templomba eljönni nem tudó testvéreinkről sem.

A közösségi sítúrára november 26-ig Varga Máriánál és Vician Líviánál jelentkezhetnek. A december 2-i színházlátogatással egybekötött budapesti családi kirándulásra szintén Varga Mária (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) várja az érdeklődők jelentkezését. Ez utóbbira olyan családokat hívunk, ahol nagycsoportos vagy alsótagozatos kisgyermek van.

Ma van a „szentmártoni” gyűjtés, jövő vasárnap pedig a templomtorony felújítására lesz a perselypénz fordítva. Adományaikat a Jóisten jutalmazza gazdagon!

A mai pásztorlevél IDE kattintva olvasható újra.

Hirdetések (2017.11.5.)

Hétfőn, kedden és szombaton a reggeli magyar misék a Szent Rozália kápolnában lesznek.

Csütörtökön a Lateráni Bazilika felszentelésének, szombaton pedig Szent Márton püspöknek, egyházmegyénk védőszentjének az ünnepe lesz.

Jövő vasárnap délelőtt diákmise lesz, utána pedig kávéház a refektóriumban. S ugyancsak a jövő vasárnapi mise után a szokásos szentmártoni gyűjtésre kerül sor, amit idén a hazájukból elmenekült keresztények hazatérésének támogatására kívánnak fordítani. Kérjük a gyerekeket, hogy a vasárnapi misére hozzanak magukkal egy valamelyik szenthez fűződő dolgot, rajzot, amit majd a diákmisében a felajánlási körmenetben hozhatnak az oltár elé, ilyen módon is kifejezve a szentek iránti tiszteletüket. A felnőtteket pedig arra kérjük, szíveskedjenek besegíteni a refektóriumi összejövetel előkészítésébe a mise előtt, illetve az elrakodásba a találkozó végén. Ugyanúgy az agapéhoz is hozzá lehet járulni sós vagy édes süteménnyel. Előre is köszönjük!

Szerdán 17 órakor a már megbérmáltak találkozója lesz a Koronában. Mise után pedig az egyetemisták találkozója. Pénteken 16:30-tól az óvodáskorúakat várják a Koronába, a leendő elsőáldozók katekézisére pedig szombaton délelőtt 9 órakor kerül sor, szintén a Korona társalgóban. Kérjük az egyes korosztályok bekapcsolódását a számukra kínált programokba!

Már előzetesen szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy november 17-én Bacsfa-Szentantalon egésznapos konferenciára kerül sor a fatimai jelenések 100. évfordulója alkalmából, este pedig a Szent Márton dómról szóló könyv bemutatására. A részletes program az előző Remény újságokban található.

November 18-án, szombaton közösen zarándokolhatunk a nagyszombati Könnyező Szűzanya magyar búcsújára. A pozsonyi fővasútállomásról 9:55-kor induló gyorsvonattal mennénk, amire mindenki egyénileg vásárolhatja meg a jegyet, kihasználva az esetleges kedvezmény-lehetőségét. Az ünnepi mise 11:30-kor kezdődik, főcelebránsa Dr. Veres András győri megyéspüspök lesz. Hazautazás a délutáni órákban tervezett (Nagyszombatból 14:57-kor indul gyorsvonat).

November 19-én pedig este 18 órakor a Kék-templomban tartjuk majd Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét. Kérjük, hogy az idén vasárnapra eső ünnepre vidéki ismerőseiket, rokonaikat is hívják meg.

Az idei iskolaévben is megszervezzük a közösségi sítúrát, mégpedig a tavaszi szünet idején, vagyis március 4-10. között Zuberecen. November utolsó vasárnapjáig szükséges bejelentkezni és 50 euro előleget befizetni Varga Máriánál vagy Vician Líviánál. A sítúra ára 225 euro, valamint ehhez szükséges külön hozzáfizetni a biztosítási díjat és az útiköltséget.

A héten szerdától szombatig római távollétem alatt a környékbeli lelkiatyák fognak helyettesíteni.

Hirdetések (2017.10.29.)

Szerdán, NOVEMBER 1-én Mindenszentek főünnepe lesz, parancsolt ünnep. A vasárnapi miserend lesz érvényben. A ferences templomban délelőtt 9-kor, a Virágvölgyi templomban este 18-kor lesz magyar szentmise.

Szerdán délután 14 órakor imádkozhatunk együtt az András-temető központi feszületénél elhunytjainkért. November első napjaiban teljes búcsút nyerhetünk az elhunytak számára:

- halottak napján (nov. 1-én déltől – nov. 2-ának éjféléig) temető- vagy templom/kápolna-látogatás alkalmával, miközben elimádkozunk egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet a búcsú elnyerésének szándékával,

- vagy pedig nov. 1-8. között temetőt látogatva imádkozva az elhunytakért.

Egy napon egyszer nyerhető el teljes búcsú egy tisztítótűzben levő lélekért felajánlva. A fenti feltételeken kívül minden esetben szükséges: elvégezni a szentgyónást e napokban (egy szentgyónás több búcsú elnyeréséhez is elegendő), a búcsú elnyerésének napján szentáldozáshoz járulni, teljes igyekezettel kerülni a bűnöket, még a bocsánatos bűnöket és a bűnre vezető alkalmakat is, imádkozni a Szentatya szándékára (tetszőleges imát/imákat).

Csütörtökön, november 2-án Halottak napja lesz, a szentmise a ferences templomban a szokott időben, este 18-kor fog kezdődni.

Elsőpéntek hetében hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken fogok gyóntatni a szentmisék előtt.

Pénteken 16 órai kezdettel kerül megrendezésre a Korona társalgóban a „Szentek felvonulása” elnevezésű rendezvény, amelyre szeretettel várjuk a gyermekeket szüleikkel együtt. További részletek a faliújságon és honlapunkon.

Szombaton, a hónap elsőszombatján, a reggeli mise előtt a szentolvasó újabb papi hivatásokért lesz felajánlva.

A héten zajlott találkozón P. Jozef ferences atyával, a helyi kolostor gvardiánjával, amelyen közösségünk képviselete is részt vett, P. Jozef a következő információk továbbítására kért meg:

Kérik a templom és kolostor javításainak, s főként a torony felújításának anyagi támogatását. A minden alkalommal nekik adott perselypénzt a hónapok harmadik vasárnapján a torony felújítására kívánják fordítani.

Kérik továbbá, hogy a velük megegyezett kivételes eseteken kívül ne parkoljanak autóikkal a kolostor udvarán.

Kérik, hogy a vasárnapi magyar misék után, amikor már készülődnek a szlovák nyelvű gyerekmisére, ne tartózkodjanak a kedves hívek a ministránsokon kívül a sekrestyében. A velem megbeszélni kívánt ügyekkel kérem, hogy a Szent Rozália kápolnában szíveskedjenek a vasárnapi misék után megvárni.

A hétköznap reggeli magyar misék nagyon kis létszámú részvétele miatt novembertől a téli időszakban hétfőn, kedden és szombaton a 8 órai misék a Szent Rozália kápolnában lesznek. Ez a helyszín könnyebben kifűthető. Tehát a szombati szentmise, a fatimai szombaton, november 4-én már a Rozália-kápolnában lesz, ami most átmenetileg a Fatimai Szűzanya kápolnájának van berendezve a fatimai centenárium miatt.

Hirdetések (2017.10.22.)

A mai missziós vasárnapon imádkozzunk különösképpen a missziók ügyéért – kiemelten az elmúlt években általunk támogatott kongói és fülöp-szigeteki projektekért, illetve azért a kenyai misszióért, amiről nemrégiben egy beszámolót hallhattunk.

Szerdán 17 órakor a Koronában a megbérmált fiatalok találkozójára kerül sor Sára nővér vezetésével.

A szerda esti, ifjúsági énekekkel kísért mise végén moderált, zenés szentségimádás lesz. Kérjük az ifjúság részvételét!

Csütörtökön a mise utáni adoráció keretében a közösség egyes tagjainak konkrét imaszándékai is felolvasásra kerülnek. Kérjük, bátran fogalmazzák meg röviden hála-fohászaikat, valamint kéréseiket élő és elhunyt hozzátartozóikért, betegeinkért, gondokkal küzdő testvéreinkért. A leírt szándékokat a kihelyezett dobozban lehet majd elhelyezni a szentmise kezdete előtt.

Egy hét múlva, az idei október utolsó vasárnapján is 8:20-kor kerül imádkozásra a rózsafüzér. Amennyiben lehetséges, mindannyian vegyünk részt ezen az ájtatosságon a mise előtt. Imádkozzuk a jövő vasárnapi szentolvasót minél többen együtt pozsonyi magyar közösségünkért!

Két hét múlva pénteken, november 3-án, délután 16 órai kezdettel a Korona társalgóban megrendezésre kerül a „Szentek felvonulása” elnevezésű program, amelyet a helyi Édesanyák Imái-csoportok, a helyi cserkészek és az óvodáskorúak hittanos foglalkozásait vezető fiatalok szerveznek. A gyermekek bármelyik, számukra kedves szentnek beöltözve érkezhetnek, s aki tudja, röviden bemutathatja majd az általa választott szent életét, hősi erényeit. Kérjük a résztvevő szülőket, hogy majd a felvonulást követő agapéhoz szíveskedjenek sós vagy édes süteménnyel, illetve üdítővel hozzájárulni. A program a közelgő Mindenszentek ünnepe alkalmából kerül megrendezésre, hogy már a gyermekek is minél jobban megismerjék szentjeink életét és szép példáját. Ily módon is ellensúlyozni szeretnénk a Halloween által terjedő romboló hatású, negatív áramlatot.

A novemberi diákmisében is szó lesz majd a szentekről. Ezért kérjük a gyerekeket, hogy készítsenek egy rajzot vagy egy tárgyat, amely egy szentet ábrázol vagy az adott szentre utal, s majd hozzák magukkal a vasárnapi misére november 12-én. Ajánlott a saját védőszentről, magyar szentjeinkről, illetve a novemberi ünnepű Szent Mártonról vagy Szent Erzsébetről megemlékezni.

Krónikánk újabb bejegyzése: ITT olvasható.

Áldott vasárnapot és hetet kívánunk!

22. oldal / 35