:

Hittantábor 2019

Rimakokován tartotta ötnapos hittantáborát a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség, július 29. és augusztus 2. között. A fiatal felnőtt animátorok által vezetett táborban főként pozsonyi, de más településekről érkezett gyerekek is voltak.

Naponta újabb bibliai példabeszéddel ismerkedtek meg a táborozók. A példabeszéddel kapcsolatos érdekes feladatok és játékok segítettek abban, hogy jobban megértsék a bibliai üzenet mondanivalóját. Naponta volt sport, ügyességi játékok, éneklés, közös ima és tábori szentmise. A táborból nem hiányoztak a kézműves foglalkozások, mint például az agyagkorongozás és a pólófestés, az akadályversenyek és a csapatépítő megoldandó feladatok sem, de a hosszabb túra sem maradhatott el a tábort körülölelő gyönyörű természetben.

A remek hangulatú hittantábort otthonról is imáikkal támogatták a pozsonyi templomi közösség magyar hívei, anyagi támogatást pedig a Bethlen Gábor Alepkezelő Zrt. nyújtott a tábor megvalósításához. 

megvalosult magyarorszag kormanyanak tamogatasaval 2019

Támogatás azonosítója:    EGYH-KCP-19-0378

Támogatási összeg:            1 000 0000 Ft

Projekt címe:                       A pozsonyi katolikus Közösségi Házban rendszeresen találkozók közösségépítő programjai      

 

/A csoportkép a felvételen szereplő 18. életévüket be nem töltött gyermekek szüleinek írásos beleegyezésével került közzétételre a hatályos GDPR-szabályoknak megfelelően./