:

Hirdetések (2019.10.13.)

A héten a szokott időpontokban lesznek a magyar misék, szombat kivételével, amikor 8:30-kor a jezsuita templomban lesz a magyar mise. A szombati szentmise után pedig kezdetét veszi a Szabadegyetem újabb évfolyama. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

Pénteken, október 18-án az esti mise után kerül sor a pasztorális megbeszélés októberi alkalmára. Minden korosztály és minden imacsoport képviselőjét, minden segíteni kívánó testvér részvételét kérem és előre is hálásan köszönöm!

Jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A vasárnapi mise előtt 8:30-tól a bérmálkozók fogják a rózsafüzért előimádkozni, kérem, minél többen csatlakozzunk a közös imához!

Köszönetemet fejezem ki az elmúlt hét programjaiba való bekapcsolódásukért, köszönöm a tegnapi agapé előkészítését a magyarországi vendégeink számára! Szolgálatukat a Jóisten jutalmazza gazdagon!

Október 26-án főként a gyermekes családok számára szervezünk egynapos kirándulást Székesfehérvárra. Az érdeklődők Árvai Gabriellánál és Mocsi Veronikánál jelentkezhetnek.

Áldott vasárnapot és hetet kívánok!