:

Hirdetések (2019.6.2.)

A héten a szokott időpontokban lesznek a magyar szentmisék. Csütörtökön és elsőpénteken lesz a misék előtt gyónási lehetőség.

Az elsőáldozás menetének elpróbálása itt a templomban szerdán a mise előtt, öt órakor lesz. Az elsőáldozók gyóntatására pedig a szombat reggel nyolc órai mise után kerül sor.

Pünkösdvasárnap, június 9-én lesz az idei magyar elsőáldozás itt, a ferences templomban. Kérjük, hogy minél többen imádkozzanak együtt a tizenegy harmadikos gyermekkel és családjaikkal. Az első padsorok a szülőknek lesznek lefoglalva.

Horváth Ilonánál lehet jelentkezni a pünkösdhétfői útra. Június 10-én délután fél négykor az Istropolistól autóbusz indul Dunaszerdahelyre, ahol a Missziós Kereszt jelenlétében lesz ünnepi szentmise este hatkor, majd pedig az autóbusz visszahozza a kedves híveket Pozsonyba. Az útiköltség hét euró lesz. Kérjük, hogy minél többen kapcsolódjanak be aktívan, így is készülve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

A faliújságon fel lehet iratkozni a június 22-i szentségimádásra.

Figyelmükbe ajánljuk e héten is a Remény újságot.

Kérjük, imádkozzanak a helyi közösségért, Pünkösdre készülve, imalapok a Remény újságok mellől vihetők.