:

Hirdetések (2018.12.16.)

Hálás köszönet az elmúlt napok adventi lehetőségeinek kihasználásáért: a szombathelyi lelkinapon és az adventi teadélutánon való részvételért, az élelmiszergyűjtésbe való bekapcsolódásért, minden vállalt szolgálatért, mindazért, amivel a közösség életéhez ki-ki a maga módján hozzájárult. Kérem, hogy advent hátralévő napjaiban is figyeljünk egymásra, imádkozzunk együtt és egymásért is!

Holnap lesz az idei utolsó magyar roráté mise. Szeretettel várom a kedves híveket reggel hat órára. A mise után a gyerekeknek és fiataloknak reggelit biztosítunk a Közösségi Házban.

Szerdán, csütörtökön és pénteken este hattól lesznek misék, s ugyanezen a három napon lesz gyónási lehetőség délután négy órától kezdődően. Kérem, hogy ezeket az időpontokat használják ki a gyónás elvégzésére, s már otthon találjanak elegendő időt az alapos lelkiismeretvizsgálatra és felkészülésre.

Szombaton reggel nyolckor lesz magyar mise. Szombaton délelőtt kilenctől délig még Pozsonypüspökin fogunk gyóntatni. Tehát aki hétközben nem tud eljönni a ferences templomba, még szombaton lesz lehetősége a kiengesztelődés szentségéhez járulni a pozsonypüspöki plébániatemplomban.

Szombaton délelőtt fél tíztől lesz a ferences templom karácsonyi takarítása és díszítése. Kérem, hogy a magyar közösség hívei is szíveskedjenek bekapcsolódni, s minél többen jöjjenek el segítő kezet nyújtva a karácsonyi készülethez. A legutóbbi takarításkor nagyon kevesen voltak, kérem, hogy ez alkalommal vegyék komolyabban ezt a meghívást is, hiszen mi is nap mint nap ebben a templomban gyűlünk össze közös imára. Előre is köszönöm!

Advent negyedik vasárnapján a ferences templomi mise után cserkészeink jóvoltából hazavihető lesz a Betlehemi láng. Hozzanak magukkal mécsest vagy lámpást. Jövő vasárnap nem lesz kávézás a refektóriumban.

Kérem, hogy aki szívesen vállalná, hogy 2019-ben rendszeresen imádkozna egy rövid fohászt a helyi közösségért, vigyen a Remény újságok melletti imakártyából, s annak jobb oldali részét majd nevével ellátva juttassa vissza hozzám még most decemberben.

Még ma jelenthetik be a jubilánsokat, s lehet kalendáriumot vásárolni. Karácsonyig szeretnénk lezárni a lourdesi zarándoklat résztvevőinek listáját is, jelentkezni Seňan Ilonánál lehet.

Miséket szerdától lehet majd íratni 2019 első negyedévére, tehát a januártól márciusig terjedő időszakra. Kérem, hogy az íratott miséken az egész családok igyekezzenek résztvenni, ha csak lehet, szentáldozáshoz is járulni, csakúgy, mint az egyes imacsoportok is igyekezzenek nagyobb számban jelen lenni az általuk kért miséken.

A karácsonyi miserendet a faliújságon találják.