:

Hirdetések (2018.11.25.)

Hálás köszönet a hétfői Kék-templomi Szent Erzsébet-mise és az agapé, valamint a tegnapi adoráció méltó előkészítésért, az éneklésért, továbbá a Párkapcsolati Műhely és kateketikai nap előadásainak meghallgatásáért, a kedves hívek részvételéért az elmúlt napok értékes lelki programjain!

Hétfőn és szombaton reggel nyolcra, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig este hat órára hívom a kedves híveket a ferences templomba a köznapi magyar misékre. Találjunk időt hétközben is az Eucharisztiából való töltekezésre.

Szombaton reggel fél nyolckor az Oltáriszentség előtt fogjuk imádkozni a szentolvasót újabb papi hivatásokért. Kérem, csatlakozzanak minél többen!

Ugyancsak szombaton, délelőtt kilenc órától kezdődik a Közösségi Házban, immár hagyományszerűen, az adventi koszorúk közös készítése. Kérjük a gyermekes családokat, hozzanak magukkal hozzávalókat a koszorúkhoz, gyertyákat, esetleg valamit az agapéhoz is.

Az adventi koszorúk megáldására a jövő vasárnapi misékben kerül sor. A mise előtt az oltár elé lehet elhelyezni a családok koszorúit. Kérem, minél többen hozzák el megáldásra otthoni koszorúikat!

Az adventi lelkinapra Horváth Ilonánál lehet jelentkezni. December 15-én Szombathelyre indítunk autóbuszt, ahol együtt ünnepelhetjük Boldog Brenner János első liturgikus emléknapját. A ministránsok számára az egynapos zarándoklat ingyenes, kérjük, minél többen jelentkezzenek közülük is!

Még ma lehet jelentkezni és az előleget befizetni a közösségünk által szervezett családok sítúrájára Vician Líviánál és Varga Máriánál, valamint jelentkezési lapok kérhetők a nyári Lourdes-i útra Seňan Ilonánál, amiket kitöltve december folyamán fogunk majd az előleggel együtt összegyűjteni.

Ma, Krisztus Király fűünnepén a felajánló imádsággal a szokásos feltételek mellett teljes búcsút nyerhetünk.

A mai mise után a gyerekeket várjuk a pecsétért a misenaplóikba, s minden jelenlévőt a mise utáni közösségi összejövetelre a refektóriumba!

Áldott vasárnapot és hetet kívánok!