:

Hirdetések (2020.6.21.)

A magyar szentmisék a ferences templomban hétfőtől péntekig a szokásos időpontokban lesznek. Szeretettel hívom a kedves híveket!

Szerdán Keresztelő Szent János születésének ünnepe lesz, csütörtökön szentségimádás követi majd az esti szentmisét.

Szombaton, június 27-én Szent László királyról emlékezünk majd meg. Ezen a napon délelőtt tizenegy órakor a károlyfalui minoriták templomában Kozma Péter testvér tesz szerzetesi örökfogadalmat a szentmise keretében. Kísérjük őt imáinkkal!

Ugyancsak szombaton, délután négykor a Lux televízió ismét magyar szentmisét fog közvetíteni. Hívjuk fel rá a templomba eljutni nem tudó testvéreink figyelmét is!

Szombaton este fél hattól pedig a Prímás-palota Szent László-kápolnájában kerül sor magyar szentmisére, amit majd zenei koncert fog követni. Ezért nem lesz tehát reggel nyolckor mise a ferences templomban.

A jövő vasárnapi délelőtti szentmisében a véget érő iskolaév alkalmából hálánk kifejezéseképpen a Te Deumot fogjuk énekelni. Örülnék, ha az iskolások, pedagógusok és szülők minél nagyobb számban részt vennének a hálaadó szentmisén, hogy megköszönjük a rendkívüli időszakot is felölelő 2019/2020-as akadémiai évet. A hálaadás mindig kitágítja a szívünket.

Szeretnénk minél hamarabb lezárni a nyári rendezvényeinkre jelentkezők listáját, hogy tovább lehessen intézni a szükséges szerveznivalókat. Ezért kérjük, hogy akik a július első felében Mátraverebély-Szentkútra szervezett háromnapos közösségi kirándulásra és zarándoklatra szeretnének jelentkezni, illetve azon alapiskolások, akik az idei nyári hittantáboban szeretnének résztvenni, melyre augusztus 10-14. között kerül sor, lehetőség szerint még e hét folyamán szíveskedjenek a kitöltött jelentkezési lapot leadni. A szentkúti útra Horváth Ilonánál lehet jelentkezni, a hittantáborra pedig a Remény újságok mellől lehet jelentkezési lapot vinni.

Áldott vasárnapot kívánok! Szép nyári hetet minden családnak!