:

Hirdetések (2020.6.28.)

Hétfőn, június 29-én Szent Péter és Szent Pál apostolfejedelmek főünnepén, ami parancsolt ünnep, a ferences templomban nem reggel, hanem este hattól lesz magyar szentmise. Ugyanúgy a mai, vasárnap esti hatos mise a Blumentálban már érvényes lesz a holnapi ünnepre.

Szerdán, csütörtökön és július hónap elsőpéntekjén is este hattól lesznek magyar szentmisék.

Szombaton reggel fél nyolcra az Oltáriszentség előtti közös imára hívjuk a kedves híveket újabb papi hivatásokért. A rózsafüzér után, nyolckor kezdődik majd a szentmise.

Szombaton délelőtt tizenegy órára hívjuk a rózsafüzér-társulatok tagjait, azok gyermekeit és unokáit a ferences templom takarítására és díszítésére. A részleteket a csoportvezetőikkel szíveskedjenek megbeszélni, akik pedig a ferencesekkel egyeztethetnek. Aki csupán keveset bír, az is jöhet, hiszen már az imacsoportok összefogásának is meg lehet a maga gesztusa. Előre is köszönjük!

Vasárnap a szokásos vasárnapi miserend lesz érvényben.

Hétfőtől péntekig a környékbeli lelkiatyák fognak helyettesíteni.

A mátraverebély-szentkúti útra Horváth Ilonánál lehet a jelentkezési lapot és útidíjat leadni, mégpedig a gyóntatófolyosón a mise után.

Július 6-án reggel hétkor fogunk indulni a zarándoklatra az Istropolistól. Kérjük, hogy minden kedves jelentkező gondoskodjon a kirándulás mindhárom napjára biztosításról, továbbá az első napi élelemről. Az első közös étkezés a zarándokszállóban a hétfő esti vacsora lesz. Hétfőn útközben Hollókőn fogunk megállni. A zarándoklatra kérem, ima- és énekeskönyvet, valamint rózsafüzért hozzanak magukkal. Szerdán, július 8-án este hét óra körül érkezünk majd vissza Pozsonyba. Köszönöm a jelentkezőknek, hogy a közös zarándoklat áldozatába bekapcsolódnak, szolgáljon ez is a közösség javára.

A lektorok és zsoltárosok beosztása a faliújságon olvasható. Többen jelezték, hogy szívesen olvasnának fel a köznapi szentmiséken. A kifüggesztett táblázatba a faliújságnál fel lehet iratkozni erre a szolgálatra.

Áldásos nyári napokat kívánok!