:

Hirdetések (2019.4.28.)

Hálásan köszönöm a részvételt a Húsvét nyolcadában tartott szentmiséken, a csütörtöki értékes hangversenyen itt, a ferences templomban, valamint azoknak, akik a mai Isteni Irgalmasság rózsafüzér közös imádkozásába bekapcsolódtak!

A héten a szokott időpontokban lesznek a szentmisék.

Szerdán, május 1-én kezdetét veszi a Mária-hónap. A köznapi misék elején a litániát fogjuk imádkozni. Most szerdán ünnepélyesen fogjuk a litániát végezni az esti hatos szentmise kezdetén, s mivel munkaszüneti nap lesz, szeretettel hívom a családokat, gyerekeket, fiatalokat is az esti szentmisére.

Pénteken a hónap elsőpéntekje lesz, a köznapi misék előtt fogok gyóntatni.

Szombaton ismét fatimai szombatot tartunk. Erre a májusi szép Máriás-szombatra szintén szeretettel meghívom a kedves híveket, időseket és fiatalokat egyaránt, külön kérem a rózsafüzér-társulatok és további imacsoportok tagjainak aktív részvételét, egy kis áldozatot is vállalva kérem, kapcsolódjanak be a 7:30-kor kezdődő rózsafüzérbe az Oltáriszentség előtt újabb papi hivatásokért, amit a 8 órai mise követ majd.

Vasárnap Anyák-napja lesz. A délelőtt 9 órai magyar mise végén fogjuk köszönteni az édesanyákat. Kérem a gyerekek és fiatalok részvételét, s majd segítségüket is a virágok kiosztásában!

Javaslom a Mária-hónap első kilenc napján újra elvégezni a Lourdes-i kilencedet. Nemcsak azok, akik a júliusi zarándoklatra jelentkeztek, de minden jószándékú ember bekapcsolódhat a személyes imába. Ez alkalommal ajánljuk fel ezt a kilencedet az édesanyákért, valamint azokért, akik nyáron Lourdes-ba készülnek.

A mai mise után a refektóriumban a kávézás alkalmával lehet nálam jelentkezni a május 18-i nagymarosi napra indított autóbuszra. Az óvodás korúaktól az egyetemista korúakig terjedő korosztály és a gyerekeket kísérő szülők jelentkezését várjuk. Külön szeretném kérni a leendő elsőáldozók és bérmálkozók jelentkezését. Egy elnyert támogatásnak köszönhetően az út díjmentes lesz. További részletek, csakúgy, mint az egész májusi programunk a templomi faliújságon olvasható.