:

Hirdetések (2019.3.17.)

A héten a köznapi misék hétfőtől péntekig a szokott időpontokban lesznek. Szentgyónási lehetőségre a hétfői és a szerdai szentmisék előtt kerül sor.

Szeretettel hívom a kedves híveket a köznapi magyar misékre is, valamint a közösségünk által kínált további lelki programokra is a nagyböjti töltekezés jegyében.

A szerda esti mise után főként a középkorosztályt és a fiatal felnőtteket, az aktív munka közben kicsit megállni vágyókat hívom a Közösségi Házunkba egy elmélkedős imaórára. A 19:15-től kb. egy óra időtartamú összejövetel keretében a szentignáci meditáció segítségével szeretnénk csendben imádkozni a Szentírással. Az érdeklődőket szeretettel hívom!

Csütörtökön a szentmise előtt 17:10-től csendes szentségimádásra invitálom a kedves híveket. Lehetőség lesz a csendben az Úrral időzni. Főleg most, a nagyböjtben nagy szükségünk van a csendre, elcsendesülésre, a belső csendben hallgatni az Úr szavára. Éljünk ezzel a lehetőséggel is!

Hálásan köszönöm a részvételt a pénteki keresztúton, amit újabb papi hivatásokért ajánlottunk fel. Külön köszönöm a ministránsoknak az előimádkozást. A soron következő pénteken a keresztutat 17:30-tól a hittanos tanulók és diákok nagyobb részvételével szeretnénk együtt imádkozni. Az előimádkozásra az idei elsőáldozók és bérmálkozók lettek beosztva, de a közös nagyböjti ájtatosságra további fiatal résztvevőket is hívunk és várunk szüleikkel, nagyszüleikkel együtt! Támogassuk imáinkkal azokat a fiatalokat is, akik szerdán részt vesznek a Bibliaversenyen, hogy méltón képviselve városunkat még jobban megszeressék a Szentírást – Isten Igéjét!

Szeretném megköszönni a tegnapi lelkinapon való részvételt is, illetve azok segítségét, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy egy lelkiekben gazdag napnak lehessünk a részesei: megemlékezve a szenvedő Krisztusról és a Hozzá hűséges Boldog Brenner Jánosról és Isten Szolgájáról, Mindszenty József bíborosról. Minden szolgálatot a Jóisten jutalmazzon gazdagon! E hét végén pedig, tehát a soron következő szombaton kerül sor a Tihanyba szervezett zarándoklatra és kirándulásra. Itt, a ferences templomban ezen a napon nem lesz szentmise. Az autóbusz szombaton reggel 7:15-kor a Kollár térről, az egyetem mellől indul majd, kérjük, hogy hét óra körül szíveskedjenek megérkezni a felszállóhelyre. A programban lesz szentmise, keresztút, az apátság megtekintése és szabadidő is.

A jövő vasárnapi mise után kávézás lesz a refektóriumban. Mindenkit szeretettel hívunk, és szívesen fogadjuk az előkészületben és elrakodásban, valamint a sós vagy édes süteménnyel történő hozzájárulással nyújtott segítséget is ehhez a rendszeres közösségi programhoz!

Tartalmas és a lelki csendre időt, alkalmat teremtő nagyböjti hetet kívánok mindenkinek!