:

Hirdetések (2018.12.30.)

Ma, a Szent Család vasárnapján megáldjuk közösségünk családjait és szívből köszöntjük az idei év jubilánsait!

Holnap, hétfőn, december 31-én, a polgári év utolsó napján az évvégi hálaadó magyar mise 17 órakor kezdődik a ferences templomban. Utána pedig a refektóriumban lesz lehetőség a jókívánságok kifejezésére egymásnak.

Kedden, január 1-én, Szűz Mária, Isten Anyja főünnepén, ami parancsolt ünnep, a ferences templomban délelőtt 9-kor, a virágvölgyi plébániatemplomban pedig este 18 órakor lesznek magyar szentmisék.

Szerdán, csütörtökön és pénteken a köznapi magyar misék 18 órakor lesznek a ferences templomban, szombaton pedig reggel 8-tól. Mivel elsőszombat lesz, a mise előtt fél órával a rózsafüzért fogjuk imádkozni az Oltáriszentség előtt újabb magyar papi hivatásokért.

Jövő vasárnap, január 6-án Urunk megjelenésének ünnepén, Vízkereszt napján a misék keretében vízszentelés lesz. Kérem, hozzanak magukkal palackot, hogy vihessenek haza otthonaikba az új szenteltvízből, amivel házaikat, lakásaikat meghinthetik, illetve rendszeresen használhatják otthon a keresztvetések alkalmával.

Holnap estig adható még le az imakártya névvel ellátott része, amiből a Remény újságoktól lehet vinni. Mindazokért, és azok családtagjaiért, akik vállalják, hogy a 2019-es évben naponta elmondják a rövid fohászt közösségünkért, mutatjuk majd be az újévi ünnepi misét a ferences templomban. Buzdítom a kedves híveket ennek az imaháttérnek a biztosítására!