:

Hirdetések az évközi idő 28. és 29. hetére

A mai gyerekmise után „kávéház”-at tartunk a refektóriumban. Mindenkit szeretettel várunk! A gyerekek szentmisenaplójába a matricák a Szent Rozália kápolnában vehetők át, a jelentkezési lapok az elsőáldozásra a sekrestyében adhatók le.

*

Csütörtökön megünnepeltük Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepét. Egy éves volt a honlapunk. Idén ezen a napon megalakult a pasztorális tanács, hogy még szervezettebben működhessenek a programok közösségünkben. A pasztorális tanács tagjainak névsora: ifj. Árvai József, Bercz Amália, Kanyicska Szabolcs, Kenderessy Iván, Konc Judit, Latika Magdolna, Mocsi Árpád, Pálinkás Zoltán, Varga Mária és Vician Lívia.

*

Ugyancsak e napon megalakult egy ifjúsági rózsafüzér-társulat is, amelyhez újabb volt bérmálkozók, középiskolás és egyetemista korú tagok csatlakozását várjuk, hogy minél több fiatal imádkozhasson e formában is kölcsönösen egymásért.

*

Október 14-én, szerdán kerül átadásra a kézzel másolt magyar nyelvű Biblia Ferenc pápának Rómában. Mivel a kezdeményezésbe a pozsonyi közösség is bekapcsolódott, az átadásnál is képviseltetve leszünk. Három személy indulhat útnak a Szent Kinga Egyesület anyagi támogatásával és a mi imáinkkal is kísérve az Örök Városba. A bibliamásolásról az e heti Reményben is olvashatnak. A szerdai általános kihallgatás élő adásban is figyelemmel kísérhető lesz délelőtt 10 órától az alábbi weboldal segítségével: http://w2.vatican.va/content/francesco/it/events/event.dir.html/content/vaticanevents/it/2015/10/14/udienzagenerale.html

*

A mai rózsafüzért a gyermekekért és ifjúságért ajánlottuk fel. A következő októberi vasárnapokon is fél kilenctől lesz lehetőség együtt imádkozni a szentolvasót. Az egyes tizedek előimádkozására a faliújságon lehet feliratkozni. Jövő héten a menekült-ügy bölcs megoldásáért, két hét múlva pedig újabb papi és szerzetesi hivatásokért imádkozhatunk.

*

Betegellátás és temetés esetén október 18-ig kérem, hogy az engem helyettesítő Vadkerti József, pozsonypüspöki esperes-plébános és Németh Rudolf atyákhoz forduljanak, utána engem hívhatnak a +421 911 912 410-es számon.

*

Kellemes, Isten áldásával kísért napokat kívánok közösségünk minden tagjának!

 

2015. október 11.                                                                  Tamás atya