:

Hirdetések (2020.12.27.)

Hálás köszönet az ünnepek közös átéléséért! Folytassuk tovább együtt az imádságos, békés átélését ezeknek a kegyelmi napoknak!

Hétfőn, Aprószentek ünnepén reggel nyolckor lesz magyar szentmise a ferences templomban. A téli szünet lévén szeretettel hívom az iskolásokat és fiatalokat is.

Utána csütörtökön, december 31-én találkozhatunk. Este ötkor kezdődik az évvégi hálaadó szentmise, amit szentségi áldással fejezünk majd be. Van mit megköszönnünk az Úrnak, mindannyiunknak hálával kell, hogy megteljen a szíve ezekben a napokban is!

Pénteken, Újév napján, ami egyben Szűz Mária, Isten Anyja főünnepe is, a vasárnapi miserend lesz érvényben. A ferences templomban délelőtt kilenckor, a Virágvölgyi templomban este hatkor lesznek magyar szentmisék. A fiatalabbakat és gyermekes családokat továbbra is a nagyobb befogadóképességű Virágvölgyi templomba hívom, amennyiben ez megoldható számukra.

Szombaton az új esztendő első szombatján fél nyolckor kezdődik a rózsafüzér a kihelyezett Oltáriszentség előtt újabb papi hivatásokért, s utána következik a szentmise. Használjuk ki az új év kezdetén a közös szentolvasó-imádkozás lehetőségét is. Szép újévi elhatározás lehetne az elsőszombatok végzésének betervezése. Buzdítom a Mária-tisztelő kedves testvéreket erre, a fiatalabb korosztályt is!

Vasárnap a szokott időben lesznek a magyar misék, itt és a Virágvölgyi templomban is.

Szeretettel köszöntjük a mai vasárnapon közösségünk idei jubilánsait és jubiláló házaspárjait!

A családok megáldására kerül ma sor, Szent Család vasárnapján.

További kegyelemteljes ünnepnapokat, legyen fontos szerepe továbbra is a közös imának itt a templomban és otthon a családokban is!