:

Hirdetések (2020.10.4.)

Hálás köszönet mindazoknak, akik akár fizikailag, akár lélekben, imádkozva bekapcsolódtak a tegnapi máriavölgyi magyar szentmisébe. Köszönet mindennemű segítségért, az online közvetítésért, a cserkészek szolgálatáért.

Az egész előttünk álló héten a szokásos miserend lesz érvényben. Jövő vasárnap is lesz külön mise az idősebbek számára reggel nyolckor a ferences templomban. Délelőtt kilenckor pedig a fiatalabb korosztályt várjuk a misére. Továbbá este hatkor a Virágvölgyi plébániatemplomban is lesz vasárnapi magyar mise.

A ferences templom fél órával a mise kezdete előtt kerül kinyitásra. Érvényben van a max. 50 fős részvétel a járványügyi szigorítások értelmében. Kérjük a türelmet és jószándékú hozzáállást. Részletek a faliújságon és honlapunkon olvashatók. Legyünk tekintettel egymásra, odafigyelők másokra is, imádkozzuk egymásért naponta a szentolvasó egy-egy tizedét.

Szerdán, Szűz Mária, Rózsafüzér Királynője ünnepén este nyolctól lélekben közösséget alkotva imádkozzuk otthonainkban, családjainkban a dicsőséges rózsafüzért. A Pozsonyi katolikusok Facebook oldalán online lehet csatlakozni az imához. Buzdítom a családokat is a közös imára, családegyházként megszervezve a bekapcsolódást ebbe a kezdeményezésbe. A szerda esti rózsafüzért a családokért fogjuk felajánlani.

Csütörtökön, október 8-án, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepén szintén este nyolctól lesz lehetőség a közösség Facebook csatornáján az ünnepi imacsokorba bekapcsolódni. Addigra a hatos szentmiséről is hazaérnek a kedves hívek, de azok is bekapcsolódhatnak, akik nem tudnak aznap a ferences templomban szentmisén részt venni, illetve épp távol vannak. Ünnepeljük képességeink szerint együtt ezt a számunkra jelentős Mária-ünnepet is!

Isten áldásával kísért októberi napokat kívánok!