:

Hirdetések nagyböjt 5. vasárnapján

Szerdán, március 25-én Urunk születésének hírüladását ünnepeljük. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja egyben ferences templomunk búcsúja is. A szentmise előtt negyed órával a litánia éneklésére kerül sor, majd pedig 18 órától ünnepi szentmise lesz. Kérem a ministránsokat, hogy már fél hatra jöjjenek a sekrestyébe az asszisztencia-próbára, valamint kérem a kedves híveket, hogy minél nagyobb számban ünnepeljük együtt a templombúcsút!

*

A héten szentgyónási lehetőség itt a ferences templomban a hétfői és keddi szentmisék előtt lesz fél órával, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig a húsvét előtti gyóntatásra kerül sor 16 és 18 óra között a refektóriumban. Szombaton délelőtt 9 órától a pozsonypüspöki plébániatemplomban lesz lehetőség a kiengesztelődés szentségéhez járulni az ünnepek előtt.

*

Pénteken 17:30-tól imádkozzuk templomunkban közösen a keresztutat. Akik feliratkoztak az előimádkozásra, kérem, a szentmise után vegyék át az elmélkedések szövegeit a sekrestyében. Köszönetemet fejezem ki a hittanosoknak, akik a múlt pénteki keresztutat előimádkozták.

*

A rendszeres gyermek- és ifjúsági foglalkozások, a bérmálkozási felkészítő, valamint az olaszozás a gyóntatások és további húsvét előtti események miatt már e héttől elmaradnak, húsvét után folytatjuk azokat.

*

Kérem a ministránsokat, hogy a sekrestyében elhelyezett ívre feliratkozva jelezzék, hogy az ünnepek alatt melyik nap számíthatok segítségükre a liturgia méltó ünneplésében, amit alaposan szeretnénk begyakorolni is. Kérem, hogy minél többen kapcsolódjanak be a ministráns szolgálatba!

*

Még lehet a napokban a bibliamásolásra jelentkezni, a szükséges információk és segédanyagok bebiztosítása folyamatban van.

*

A konkrét nagyböjti segítségnyújtási lehetőség egyik kongói paptársam családja számára, ahogy azt a múlt héten jelentettem, még ma tart. A felajánlott adományokat Kirschhofer Bernadette gyűjti egy lezárt dobozba a szentmise után. Szolidáris segítségüket a Jóisten jutalmazza gazdagon!

*

Ma a szentmise után, 10:30 órai kezdettel a „Bartók és a fából faragott királyfi” c. előadást tekinthetik meg a gyerekek és felnőttek egyaránt itt a ferenceseknél az alagsori nagyteremben. Az előadás ingyenes, tetszőleges adomány majd a szervezők által kihelyezett kosárba adható. Ezért ma a szokásos kávézás a refektóriumban elmarad.

*

Július 27-31. között hittanos gyerektáborra kerül sor Jókán közösségünk fiataljainak szervezésében az 1-7. osztályosok számára. Jelentkezési lap a sekrestyében kérhető, valamint a Duna utcai iskolában a hitoktatóknál.

*

A nagyhét és a húsvét magyar nyelvű szertartásai és miséi az óvárosi ferences templomban a következő időpontokban lesznek:
Virágvasárnap – 9:00 szentmise
Nagyhétfő – 8:00 szentmise
Nagykedd – 8:00 szentmise
Nagyszerda – 18:00 szentmise
Nagycsütörtök – 17:00 szentmise
Nagypéntek – 17:00 szertartás
, utána keresztút Máriavölgyben
Szombat – Húsvét vigíliája – 17:00 szentmise és körmenet
Húsvétvasárnap – 9:00 szentmise

Húsvéthétfő – 8:00 szentmise

*

Betegellátás és temetés esetén kérem, a következő számon hívjanak: +421911912410.

*

Tartalmas lelki készülődést kívánok megváltásunk közelgő ünnepeire!

 

2015. március 22.                                                                                     Tamás atya