:

Hirdetések (2020.8.16.)

A következő nyári héten eképpen lesznek magyar misék a ferences templomban: szerdán este hattól, pénteken este hattól, szombaton reggel nyolctól, vasárnap pedig délelőtt kilenctől.

A Virágvölgyi plébániatemplomban vasárnaponként este hattól van magyar szentmise.

Csütörtökön, augusztus 20-án este öttől a Szent Márton Székesegyházban bemutatásra kerülő ünnepi szentmisével emlékezünk meg Szent István királyról. Szeretném megkérni a kedves híveket, hogy tartsák szívügyüknek a közös ünneplést, s aki csak teheti, vegyen részt a szentmisén. Nagyon örülnék, ha idén több pozsonyi tartaná fontosnak, hogy együtt ünnepeljen saját városában. Természetesen vendégeket is lehet hívni. Tegyünk azért, hogy tudjunk most is, máskor is együtt ünnepelni, szíveinket ünneplőbe öltöztetni.

Hálás köszönetemet fejezem ki annak a néhány lelkes vezetőnek, segítőnek, aki segítette az elmúlt napokban a napközis tábor megvalósulását. Ugyancsak hálás köszönet a résztvevő gyerekeknek és szüleiknek, akik bejelentették őket.

A Mátraverebély-Szentkútra szervezett zarándoklat, a napközis gyerektábor, valamint a közelgő Szent István-napi ünnep színesítették a közösség nyári heteit. Egy újabb pasztorális év közeledik a végéhez.

Kérem, hogy a vakáció utolsó negyedében mind többen gondolkodjanak el azon, hogyan tudnának a közösség életébe még aktívabban, segítségük felkínálásával is bekapcsolódni a szeptembertől kezdődő új pasztorális évben. Kérem, hogy a már meglevő imacsoportok, ifjúsági közöségek, de újabb segíteni kívánó személyek is gondolkodjanak el azon, miben lehetnének a közösség javára. A felmért igényekre azokkal a kezdeményezésekkel próbálunk majd válaszolni, amelyek esetében elegendő lelkes segítő vállal szolgálatot. Az egyes csoportok megszervezhetik például bizonyos napokon a rózsafüzér-imádkozását a misék előtt, lehetne gyerekekből álló ének- és zenekarral foglalkozni rendszeresen, családok számára közös programokat szervezni, újabb kis bibliaköröket létesíteni, evangelizáló csoportokat. A több kis csoportnak pedig együtt kell közösséget alkotnia az Úr oltára körül. Szeptember elején lennének majd az ötletek összegyűjtve, a konstruktív javaslatok számba véve. Kérjük mindig a Szentlélek működését ezekben az ügyeinkben is!