:

Hirdetések (2020.5.31.)

A mai nappal, Pünkösdvasárnappal véget ér a húsvéti időszak.

Az előttünk álló héten, június első hetében már a szokásos miserend lesz ismét érvényben. Szeretettel várjuk a kedves híveket hétfőn és szombaton reggel nyolcra a szentmisékre, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig este hatra. Vasárnap délelőtt kilenckor lesz a magyar mise a ferences templomban.

Pünkösdhétfőn Szűz Máriára, az Egyház Anyjára emlékezünk. Csütörtökön Krisztus, az Örök Főpap ünnepe lesz, pénteken elsőpéntek, vasárnap pedig Szentháromság vasárnapja.

Gyónási lehetőség a köznapi misék előtt lesz.

Szombaton, a hónap elsőszombatján fél nyolckor újabb papi hivatásokért fogunk imádkozni. Szeretettel hívom a kedves híveket a reggeli rózsafüzér-imára az Oltáriszentség előtt.

Júniustól ismét együtt imádkozhatják a kedves hívek a szentolvasót a magyar misék előtt.

Ugyancsak június 1-től ismét látogatható a Ferienčík utcai Közösségi Ház, természetesen a szükséges óvintézkedések betartásával.

Figyelmükbe ajánlom a Remény hetilapot, a régebbi számokat is, s kérem, szíveskedjenek vásárolni ajándékba a templomba eljutni nem tudó ismerőseiknek is belőle.

Gratulálunk a Pécsi Hittanversenyen elért szép eredményekért Čerňanská Tímeának és Maszay Viktóriának!

Gratulálunk Latika Magdola Szociális Testvérnek fogadalomtétele 25. évfordulója alklamából!

Áldott Pünkösdvasárnapot kívánok minden családnak, közösségünk minden tagjának! Isten áldása kísérje az előttünk álló hét minden napját!