:

Anyák-napja a pozsonyi magyar közösségben

Május 6-án, Anyák-napján, a délelőtt 9 órai magyar nyelvű szentmise keretében a pozsonyi ferences templomban az édesanyákért imádkoztak, őket köszöntötték.

A misében a gyerekek megajándékozták édesanyjaikat a szeretet és hála egy-egy szál virágával. Minden jelenlévő édesanya fel lett köszöntve, illetve lehetett vinni az oltár elé kihelyezett vázából egy virágot azoknak az édesanyáknak, akikhez gyermekeik a vasárnap további részében készültek látogatóba, illetve azon édesanyák sírjára, akik már az örökkévalóságba költöztek e világból.

Ugyancsak ebben a misében került megáldásra egy gyermeket váró édesanya is.

A szentmise után a Mély-úti Szűz Mária-barlangnál folytatódott az ünnepi megemlékezés. Az Égi Édesanyát köszöntve a májusi ima- és énekcsokorral, a lorettói litánia elimádkozásával fejezték ki fiatalok és idősek egyaránt Szűz Mária iránti tiszteletüket és hálájukat. A földi édesanyákért – a köztünk élő és a már földi zarándoklást befejező édesanyákért egyaránt – imádságunk Dsida Jenő költeményének soraival zárult: „Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!“

Almási Mihályné: Minden édesanyának

Május első vasárnapján

Vidám szívvel jöttünk,

Hogy itt minden édesanyát

Örömmel köszöntsünk.

Kívánunk az Úr Jézustól

Sok-sok boldog évet,

Gyermekeik szeretetét,

Áldást békességet!

B. Radó Lili: Útravaló

Ha útnak indulsz, arra gondolj,

a rosszat kerüld, ne a bajt!

Nem vagy magadban, nincs mit félned,

a szíved mindig tudja majd:

az élet ezer meredekjén

az édesanyák karja tart.

Féltő szava szívedbe súgja,

hogy bátor légy, ne merész!

Meg ne torpanj, ha tisztán látod,

hogy helyes út, amerre lépsz…

Mert nagyon tudod: utainkon

az édesanyák szeme néz!

Bejárhatod a nagyvilágot,

elszakadhattál tőle rég,

ha megérkezel – végre, végre!

Ölelő karral jön feléd…

Mert bármit féltél, s bármi érhet,

az édesanyád szíve véd…

Babay József: A szív

Az anyai szívnek sehol sincsen párja,

Mindennap elönti a szeretet árja...

Az anyai szívet Isten teremtette,

Pirosra festette. Szép selyembe tette.

Nagyon kell szeretni Nagyon kell becézni,

Sosem szabad reá haragosan nézni...

Százszor kell áldani. Százszor simogatni,

Ő tud csak hűseges szeretetet adni...

Az anyai szívet nagyon kell szeretni,

Szívünkbe kell neki tiszta ágyat vetni...

Édes melegénél elolvad a hó is,

Édesanyánk szíve álom is, való is.

Babay József: A szó

Örökkön áldom ezt a szót

Csak pár betű. És oly selymes puha...

Álmot takar és megáldott valót,

S fehér, mint frissen fejtett mandula.

És minden lélek áldva tiszteli,

Nagy ünneplő a szép szavak között.

Hisz' Jézus is áldón ejtette ki...

Vasárnap-szó. Selyembe öltözött...

Szent menedék és csupa szenvedés,

Könny, hit, remény, falat, fehér kenyér...

Örökkön sok és örökkön kevés.

Engesztelés, ha bűnben tetten ér...

Segítő zálog mankó, csók, virág:

Meghalnék, hogyha őt nem hallanám...

Egyetlen szó és végtelen világ.

Öt kis betű egy ékkel... ím: Anyám.