Lelki felkészülés a húsvétra Pozsonyban

Ima: élő szeretetkapcsolat Istennel
Hogyan imádkozzunk? A hit és az ima kölcsönhatása. Hogyan kezeljük a környezetünkben gyakran elhangzó ilyen vagy ehhez hasonló megjegyzéseket: „Nekem nincs szükségem a misére, imádkozhatok otthon is…” – Ezek a kérdések, témák kerültek terítékre a Pozsonyi Magyar Intézetben azon a lelki napon, amelyet Mahulányi József esperes, nagymegyeri plébános március 5-én tartott a pozsonyi magyar katolikus közösségnek. A vendéget Molnár Tamás atya, a közösség lelkiatyja mint oltártestvérét és földijét köszöntötte, hiszen mindketten Bény községből indultak el a papi hivatás útján.

Szent II. János Pál pápa sírjánál imádkozhattak együtt február 13-án a magyar nyelvű szentmise keretében a Szent Péter Bazilikában a pozsonyi magyar egyetemisták, főként ministránsok, akik közösen zarándokoltak el Rómába, ahol többek között a bazilika szentkapuján is áthaladtak. A 